Claudio Monteverdi

[00:00.00] 1. L'Orfeo - Toccata (0:00)

[01:29.00] 2. Il combattimento di Tancredi e Clorinda - Battle Music (1:29)

[03:52.00] 3. Lamento della Ninfa (3:52)

[09:50.00] 4. Cruda amarilli (9:50)

[12:21.00] 5. Cor mio mentre vi miro (12:21)

[14:18.00] 6. Non si levav'ancor (14:18)

[18:28.00] 7. Quel augelin che canta (18:28)

[20:26.00] 8. O primavera, gioventu dell anno (20:26)

[23:28.00] 9. Il ritorno d'Ulisse in patria - "Di misera regina" (23:28)

[33:25.00] 10. L'Orfeo - 'Signor, quel'infelice' (33:25)

[41:14.00] 11. Lamento d'Arianna (41:14)

[55:44.00] 12. L'Incoronazione di Poppea - "Pur ti miro" (55:44)

[60:13.00] 13. Tirsi E Clori

[60:15.00] I. Allegro [tutti] (1:00:15)

[67:01.00] II. Allegretto (1:07:01)

[73:31.00] III. Allegro gaio (1:13:31)

[80:33.00] 14. Vespro della Beata Vergine (1610) *excerpts

[80:35.00] 1. Deus in adiutorium (1:20:35)

[82:52.00] 2. Laudate pueri (1:22:52)

[83:00.00] Claudio Monteverdi (Cremona, 1567. május 15. – Velence, 1643. november 29.) olasz barokk zeneszerző, pedagógus és karnagy. Az opera első nagy mestere volt, Cremonában született Baldassare Monteverdi orvos fiaként. Apja hamar felismerte fia tehetségét és támogatta annak tanulmányait, így a fiatal Claudio Marc-Antonio Ingegneri (1545–1592), a cremonai székesegyház karnagyának felügyelete alatt végezte zenei tanulmányait. Első művét tizenöt évesen vetette papírra. 1590-ben a mantovai hercegi udvar szolgálatába lépett, ahová Vincenzo Gonzaga hívta meg. 1599-ben[1] feleségül vette Claudia Cattaneót. A herceg sokat utazott, és utazásaira magával vitte Monteverdit is, aki hamar a hercegi udvar zenei életének tényleges irányítójává vált, annak ellenére, hogy hivatalosan csak egyszerű violajátékosként állt a Gonzagák szolgálatában. Járandósága igen alacsony volt és azt is rendszertelenül folyósították. 1607-ben az Accademia degl’Invaghiti megbízásából komponálta első operáját Orfeo címen. A darabot egy zártkörű előadás keretében mutatták be, és olyan sikert aratott, hogy a herceg a következő évben fia esküvőjére újabb operát rendelt Monteverditől. Az Arianna bemutatója is nagy sikert aratott. Monteverdit közben súlyos csapás érte: Claudia meghalt, így özvegyember lett. Többé nem nősült meg, két gyermekét egyedül nevelte. Az 1608-as ünnepségek kimerítették, kérte elbocsáttatását az udvartól, de a herceg nem akarta elengedni. Végül 1612-ben, Vincenzo Gonzaga halála után, Francesco Gonzaga minden előzetes indoklás nélkül elbocsátotta.

[83:00.00] Orfeusz -első rész.Az ezerötszázas évek végén új zenei műfaj jelent meg Firenzében, az úgynevezett dramma per musica (zenés dráma), amely csak később kapta az opera nevet. Teoretikus hajlamú zenészek a görög drámát akarták feléleszteni vele. Monteverdi Gonzaga herceg kívánságára zenésítette meg a kedvelt témát, Alessandro Sriggio szövegére. A művet 1607. február 24-én mutatták be Favola d’Orfeo (Orfeusz meséje) címmel a herceg udvarában, a velencei karnevál alkalmából. bben a műben a zene döntő szerepet vállalt az érzelmek felkeltésében. Minden színpadi mozzanat rendkívül pontosságú hangsúlyt nyer, a változatos és kifejező dallamvonalakkal összhangban van a gazdag hangszerelés.A nyomtatott partitúra szerint a zenekar összetétele: vonóshangszer, orgona, chitarrone és csembaló, négy harsona, két cink, clarino és trombitából. A szólamok nincsenek mindig leírva, sok mindent a rögtönzésre, vagy inkább a zenészek hozzáértésére, ízlésére bízott. De az olyan helyeken is, ahol hiányoznak a hangszeres szólamok, Monteverdi gyakran megjelölte az egyes hangszerek alkalmazását.A mű hangszeres bevezetője úgynevezett toccata formában megelőlegezi a későbbi nyitányokat, és magába foglalja a később visszatérő zenei motívumokat. A prológusban a Parnasszus csúcsairól leszáll Musica, a zene múzsája, és a hallgatóságnak egy pásztorregét ad elő Orfeuszról. Az Orfeo meséje ismert görög mítoszon alapul. Orpheusz egy Oiagrosz nevű trák király és Kalliopé múzsa fia volt, más források szerint nemző apja Apollón isten volt. Orpheusz lantjával csodákra volt képes: sziklákat állított meg, fenevadakat szelídített meg, lanttehetségének segítségével visszaszerezte meghalt hitvesét az alvilágból, ám a végzet mégis megfosztotta tőle – erről szól az opera. Az ókori mítosz szerint Orpheusz szörnyű véget ért: miután szembeszegült Dionüszosz végtelen mámorkultuszával, a bakkhánsnők darabokra tépték, a széttépett testét pedig a tengerbe dobták. Monteverdi szövegírója kihagyta a véres jelenetet és a kor ízlésének megfelelően átalakította a mondát, így az operában Orpheuszt nem ölik meg, hanem Apollón magához emeli az Olümposzra.

[85:00.00] Monteverdi Velencében egyházi szolgálatot vállalt, ennek következtében operaszerzői tevékenysége is félbe szakadt egy időre. De miután 1637-től kezdve Velencében egymás után nyíltak a nyilvános operaházak, az idős mestert is felkérték, hogy komponáljon zenés színpadi műveket. Így született meg először az Odüsszeusz hazatérése, majd egy évvel később a Poppea megkoronázása. Az 1642-es bemutató nagy sikert aratott, ám ennek ellenére az opera hamar feledésbe merült.Ebben az esetben is számos nehézséggel kell szembe nézni a darabot színpadra állítóknak, ugyanis csak az énekszólamok, és részben a számozott basszus maradt fenn az 1888-ban, majd 1930-ban előkerült posztumusz kézirattöredékeken. Ennek következtében a Poppea esetében minden előadás kísérlet az eredeti hangzásvilág megszólaltatására. A huszadik században egymás után születtek az opera rekonstrukciói: Vincent d’Indy, Malipiero, Orff, Redlich, Dallapiccola, Goehr és Hindemith átdolgozásai.