The Best of Bach
[00:00.00] Brandenburg Concerto #3 In G, BWV 1048 - 1. Allegro Moderato
[05:36.00] Orchestral Suite #3 In D, BWV 1068 - 2. Air, "On The G String"
[10:06.00] Orchestral Suite #2 In B Minor, BWV 1067 - Menuet & Badinerie
[13:04.00] Sinfonia In G, BWV 1059R - 2. Adagio
[16:11.00] Brandenburg Concerto #4 In G, BWV 1049 - 3. Presto
[21:18.00] Concerto For Harpsichord & Strings In F Minor, BWV 1056 - 2. Largo
[24:42.00] The Art Of The Fugue BWV 1080: Contrapunctus 9
[27:48.00] Musikalisches Opfer, BWV 1079 - Fuga Canonica In Epidiapente
[30:37.00] Toccata In D Minor, BWV 565
[33:26.00] Violin Concerto In E, BWV 1042 - 1. Allegro
[40:58.00] Minuet In D Minor, BWV Anhang 132
[42:14.00] Orchestral Suite #4 In D, BWV 1069 - Rejouissance
[44:54.00] Christmas Oratorio - Sinfonia
[50:32.00] Mass In B Minor BWV 232: Gloria In Excelsis Deo - Et In Terra Pax
[56:15.00] St.Matthew Passion, BWV 244 - Choral: O Haupt Voll Blut Und Wunden
[59:27.00] St. John Passion BWV 245: Final Chorus - Rubet Wohl, Ihr Heiligen Gebeine
[60:27.00] Szinte minden korabeli műfajban alkotott, az egyedüli kivétel az opera. Legkedveltebb műfajai a korál, a korálvariáció, a kánon és a fúga voltak, s ezen kompozíciós technikák mindegyikét a legmagasabb szintre fejlesztette. Bach egyházi műveiből árad a mély evangélikus vallásosság, hiszen közel 250 kantátájából mintegy 200 egyházi kantáta. Kantátáiban és passióiban a népszerű evangélikus korálokat (egyházi népénekeket) dolgozta fel. Alkalmi jelleggel pedig a protestáns zenei tradíción kívüli műfajokban is alkotott, ilyen például a drezdai katolikus udvarnak írt grandiózus h-moll mise
[61:00.00] A fúga név a latin fugere (kergetni) szóból keletkezett, mert lényege abból áll, hogy több szólam egy rövid zenei frázist vagy hosszabb-rövidebb tételt több száz ütemen keresztül, minden – főleg – rokonhangnemben ismétel; úgymond egyik a másikat pihenés nélkül kergeti, hajszolja, mialatt a többi szólam hozzájuk a kíséreti szólamokat szolgáltatja.A fúgának legtökéletesebb formai szerkezete a négyszólamú fúga, mely a négy fő emberi hangfajra (szoprán, alt, tenor és basszus) támaszkodik. A korábbi századokban csak kétszólamú fúgák voltak divatban – s azok is az egyházi figurált éneklésből fejlődtek ki – hosszabb ideig nem is voltak egyebek, mint szoros utánzatok kánon alakjában; hol a kezdő szólamot egy másik szolgai módon utánzott, előbb egy oktáv-, később más párhuzamban is. Majd egy harmadik- és végül egy negyedik szólam is bekerült ebbe a körforgásba. Lassanként aztán szabvánnyá vált, hogy a fő dallamszólamot csak egy másik szólam utánozza, különböző, de mindig rokonhangnemben, a többi pedig azalatt a főszólamtól eltérő kísérő szólamot csatoljon hozzá olyformán, hogy a három vagy négy szólam mindig szabatos harmóniai tételeket képezzen
[62:00.00] A kánon elméleti szabálya, melytől eltérés nem lehetséges, abban áll, hogy egy bizonyos dallamot (szólamot) – leginkább a legfelső, de lehet más szólamban is – egy másik pontosan utánozza. Hogy ha a kánon szólamot csak egy másik utánozza hangról hangra, akkor 'egyszerű kétszólamú kánon a neve, s természetes, hogy ez csak az oktávban fordulhat elő. Mialatt az utánzó szólam az elsőt – a kezdőt – utánozza, addig ez tovább szövi a maga önálló dallamfrázisát, azután a másik ezt is szolgailag utánozza és így tovább, míg végre az első megáll. A kánon szigorú utánzása a nyolcad terjedelemben aránylag a legkevesebb nehézség és komplikációval jár, mert csak arra kell ügyelni, hogy a két szólam közti kontrapunktírozás szabályos legyen.
