Haydn

[00:00.00] 1. Symphony no. 45 in F# min (Farewell) - I. Allegro Assai

[05:51.00] 2. Symphony no. 45 in F# min (Farewell) - II. Adagio 5:51

[14:34.00] 3. Symphony no. 45 in F# min (Farewell) - III. Minuetto 14:34

[18:40.00] 4. Symphony no. 45 in F# min (Farewell) - IV. Finale 18:40

[26:21.00] 5. Symphony no. 46 in B major - I. Vivace 26:21

[35:12.00] 6. Symphony no. 46 in B major - II. Poco Adagio 35:12

[40:59.00] 7. Symphony no. 46 in B major - III. Allegretto 40:59

[43:54.00] 8. Symphony no. 46 in B major - IV. Presto e scherzando 43:54

[48:13.00] 9. Symphony no. 48 in C major (Maria Theresia) - I. Allegro 48:13

[54:29.00] 10. Symphony no. 48 in C major (Maria Theresia) - II. Adagio 54:29

[66:07.00] 11. Symphony no. 48 in C major (Maria Theresia) - III. Minuetto 1:06:07

[71:16.00] 12. Symphony no. 48 in C major (Maria Theresia) - IV. Allegro 1:11:16

[74:35.00] 13. Symphony no. 49 in F minor (La Passione) - I. Adagio 1:14:35

[82:50.00] 14. Symphony no. 49 in F minor (La Passione) - II. Adagio 1:22:50

[88:00.00] 15. Symphony no. 49 in F minor (La Passione) - III. Minuetto 1:28:00

[92:26.00] 16. Symphony no. 49 in F Minor (La Passione) - IV. Presto 1:32:26

[95:57.00] 17. String Quartet No. 3 in C, Op. 76 (Emperor) - I. Allegro 1:35:57

[101:24.00] 18. String Quartet No. 3 in C, Op. 76 (Emperor) - II. Poco adagio 1:41:24

[109:40.00] 19. String Quartet No. 3 in C, Op. 76 (Emperor) - III. Minuetto 1:49:40

[114:37.00] 20. String Quartet No. 3 in C, Op. 76 (Emperor) - IV. Finale 1:54:37

[119:03.00] 21. Minuetto I Trio 1:59:03

[120:56.00] 22. Minuetto II 2:00:56

[121:00.00] . Haydn zenéjének egyik legsajátosabb jellemzője, hogy sokszor egyszerre van benne jelen a komolyság és a humor, a tragikusat gyakran vegyítette a komikussal. A zenéjében megjelenő szellemesség intelligenciát és humort egyaránt jelent. Zseniális, de olykor nyugtalanító játékot valósított meg hangszeres műveiben, amikor tételeit befejezésnek ható kezdetekkel indította, és kezdetnek ható befejezésekkel zárta. A szellemesség sokszor átcsapott zenéjében ironiába, és olykor teljes mértékben az ellentettjét valósította meg a hallgató várakozásainak. A komolyság és az érzelmek mélysége ugyanolyan súllyal van jelen művészetében.[72]A humoros és komoly hangvételt általában egymás mellé helyezte, nem alkotta meg a kettő szintézisét.[72] Művészetében a forma és tartalom egyensúlyban van. Hangvételére jellemző az osztrák népies hang, de helyenként idézett a magyar verbunkosokból is (például Bihari Jánostól).A fiatal Haydn még erősen támaszkodott a barokk zene hagyományaira. Korai zenekari műveiben erőszeretettel alkalmazta a szvit-szerű sinfonia (a sinfonia eredetileg egy három részből álló operai nyitánytípus volt, amely később önálló zenekari darabbá vált, tulajdonképpen a szimfónia korai előzménye) elemeket, így ezek a darabok tulajdonképpen nem mások, mint táncszerűen stilizált tételek füzérei. E tételek némelyike azonban már az egyszerű szonátaforma kívánalmai szerint épült fel.[73]Legnagyobb technikai teljesítménye a szonátaforma bővítése volt. Korai műveiben még elsősorban a dallamosságra összpontosított, nem igazán bontotta ki a különböző témákat, szinte áriákat írt hangszerekre. De ahogy megismerte a mannheimi mesterek és a korai bécsi iskola törekvéseit, látóköre kitágult, technikája sokrétűbb lett. A szonátaformát nem ő találta ki, de ő dolgozta ki a legpontosabban. A szonátaforma szembeállításból és kidolgozásból áll. A bevezetés bemutatja az anyagot, amire a téma épülni fog: egy főtémát és egy melléktémát. A kidolgozás során aztán mind a két téma átalakul, majd a visszatérés nagyjából eredeti formájában megismétli a két témát. Ezenkívül Haydn kialakította a klasszikus zenekari formanyelvet is. A gyors, lendületes első tételt mindig egy lírai második, majd egy táncszerű harmadik (általában menüett) követte, aztán jött a lendületes, általában rondó formájú zárótétel. Haydn zenekari műveinek jelentős hányada eszerint a forma modell szerint épül fel.[74]A szimfónia mellett kialakította a vonósnégyes négytételes formáját is. Vonósnégyeseiben a menüettet egy idő után scherzóval helyettesítette. Eleinte a cselló és a brácsa, valamint a második hegedű szólamát alárendelte az első hegedűnek, de az 1770-es évek elején komponált op. 9-es sorozat darabjaiban már a szólamok egyenrangúak, az első hegedű szólama azonban mindig kitüntetett szerepet kapott.[75] A bécsi zenei köznyelvet elsősorban ritmuskészlete egyénivé tételével, gazdagításával törte át.[76]Igazán újszerű zenei megoldások az 1770-es években jelentkeztek művészetében. Ezekben az években Haydn több, akkoriban szokatlan hangnemben írott művet alkotott (ilyen szokatlan hangnem volt az f-moll, az e-moll, a fisz-moll, a H-dúr), ezzel már a romantika korszakát vetítette előre.[74] Ekkoriban írt művei jelentős részében a korszakban formabontónak számító akkordokat alkalmazott, valamint hirtelen hangnemváltásokat és átmeneteket, illetve moll-harmóniákat.[77] Összességében elmondható, hogy Haydn zenetörténeti jelentősége a szonátaforma tökéletesítése mellett a vonósnégyes és a szimfónia klasszikus formájának kifejlesztésében áll,[78] ezen kívül nagy jelentőségűek német nyelvű oratóriumai is.

[121:30.00] A szonátaforma a zenei formavilág egyik eleme, egy zenei forma, melynek három fő része az expozíció, a kidolgozás és a visszatérés (repríz vagy reexpozíció, rekapituláció). A 18. század második felében – a korai klasszikus korszakban – kifejlődött zenei forma a klasszikus kortól a legelterjedtebb több tételes zenei műfajok, a szonáták, vonósnégyesek, zenekari szimfóniák és versenyművek tipikusan első és gyakran záró tételének formáját képezik. A zeneelméletben eltérő magyarázatokat kapott a bécsi klasszicizmus legnagyobb és legmagasabb rendű formai konstrukciója, a szonátaforma formai változása és ugyanakkor a forma általános elterjedése is, maga a zeneelméleti definíció a 19. század második felében terjedt el. A forma legmagasabb szintjének értelmezésében nincs eltérés, azaz az expozíció, kidolgozás, repríz hármas egysége általánosan elfogadott, mégis nehéz a szonátaformát egy egyszerű modellel meghatározni. A